A vadászati szezon február közepén kezdődik és november végén fejeződik be. Vadászvendégeinknek ajánljuk, hogy a már jól bevált, megbízható fegyverüket hozzák magukkal. A fegyverbevitel Namíbiába nagyon egyszerű. Még otthon kapnak tőlünk egy nyomtatványt, amit előre kitöltenek, és így Hosea Kutako repterén már nem kell ezzel foglalkozniuk. Nagyon gyors és udvarias az adminisztráció. Természetesen van lehetőség fegyverbérlésre is, de ez nem ajánlott, hiszen egy bérelt fegyver soha nem úgy fekszik a vadász kezében, mint a sajátja, amely régóta jó, megbízható partnere a vadászatban.
Az ajánlott kaliber lehetőség szerint L7 64, 30-06, valamint 300 Win Mag,8 68 – a megfelelő számú lőszerrel.
A lőtávolság 150-200 m, jó időben.

Leopárd vadászatra ajánlott min.10 nap
Öltözködés az évszaknak megfelelően. Namíbia éghajlatát a nyári és a téli évszakok határozzák meg. A nyár (az úgynevezett esős évszak, ha van csapadék) általában október végétől április végéig tart. A hőmérő higanyszála napközben eléri a 30 Celsiusfokot, sőt, még többet is. Éjszaka körülbelül 16-20 Celsius-fok alá csökken a hőmérséklet. Nagyon fontos, hogy a ruhatárunkat jól válasszuk meg. Mindenképpen könnyed ruházatot javasolunk, de fontos, hogy bírja a bozótos, tüskés területet. Cipőnek olyan zárt bakancs javasolt, amely már kipróbált és kényelmes a lábnak. Miután ezen évszak forrósága embert próbáló, ezért nagy Crocodile Dundee-kalapot ajánlunk, ami véd a nap forró sugaraitól, valamint magas faktorú naptejet. Természetesen a napszemüveg elengedhetetlen kellék ebben az időszakban. A tél májusban kezdődik és októberig tart. Ebben az évszakban mindenképpen ajánlott a meleg pulóver esténként, mivel a hőmérséklet néha éjszaka mínusz 5-8 fokra is lesüllyedhet. Napközben a hőmérséklet kb. 20-25 fokra emelkedik. Mindenképpen úgy érdemes öltözködni, hogy bármikor tudjuk váltani a ruhánkat, vagyis rétegesen praktikus.
Oltás: Védőoltás nem szükséges Namíbia szinte egész területén, kivéve, ha valaki fel akar menni Caprivi területére. Ebben az esetben ki kell kérni az orvos véleményét.
Vízum
A beutazáshoz szükséges vízumot beszerezzük.
Namíbiai Köztársaság Konzulátusa
1124, Budapest, Vércse utca 2/C
Tel./Fax: +36-1-319-0916
Repülőjegyek beszerzését is vállaljuk. Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a Malév és az Air Namibia partneri kapcsolatának köszönhetően a légi utazás Budapestről Namíbiába egy repülőjegyen van kiállítva.
A trófeák hazaszállítását Namíbiában kimondottan erre szakosodott cégek végzik, ennek időtartama körülbelül 3 hónap.